Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Házasság és család, 12. - 2017.11.27.

1./ „A bensőséges házastársi élet- és szeretetközösség a Teremtő műve” - olvassuk a Gaudium et spes (öröm és remény) zsinati határozat 48. pontjában.

Mi következik ebből? Először is az, hogy a házasság és a család szent. Isten maga a szentség, a tökéletesség. A fogalmakat legjobban más fogalmakkal szembeállítva tudjuk megérteni és meghatározni. A szent ellentéte a profán. Profánnak mondjuk azt, ami hétköznapi, ami világi. A szent tehát az, ami a profánon, a hétköznapi, a világin túl van. Hasonlattal élve a szent és profán egymáshoz való viszonyát úgy lehet érzékeltetni, hogy a szent a fény, a profán pedig az árnyék. Fény nélkül nem lenne árnyék. Isten nélkül nem lenne a világ; Isten nélkül nem lenne a házasság és a család sem. A zsinat ezért fogalmaz úgy, hogy „a bensőséges házastársi élet- és szeretetközösség a Teremtő műve.”

A következőkben kifejti a zsinati határozat, hogy „a házasságnak maga Isten a szerzője” és hogy a házasságnak javai és célja vannak. Régebben szokás volt rangsorolni a házasság céljait, s ilyenkor elsődleges célnak a gyermekáldást jelölték meg. Egy királyi uralkodóház esetében el tudjuk képzelni, mennyire fontosnak tartották gyermekek – főleg fiúk – születését, hiszen ezen nem csak a család uralmának biztosítása, de akár egy ország sorsa is függött. A zsinati dokumentum tudatosan kerüli a házasság eddigi hagyományos céljainak felsorolását. Szinte azt szuggerálja a szöveg, hogy nem is lehet ilyen rangsorolást tenni a házasság különböző céljai tekintetében. Mert hiszen a házasságnak nem csak a gyermekáldás a célja, hanem a házastársak kölcsönös szeretetének elmélyülése is ugyanolyan fontos cél. A házasság céljainak megvalósulásától sok minden függ: az emberi nem fennmaradása, az egyes családtagok személyes fejlődése és örök sorsa, a családnak és az egész társadalomnak a méltósága, biztonsága, békéje és jóléte – hogy néhány szempontra utaljak.

A házasságnak Isten a szerzője. Ebből egy másik szempont is következik:

2./ A házasság felbonthatatlansága, ill. a hűség. A házasság szerzője Isten – aki viszont változhatatlan és örök. Az örök Isten nem akarhatott olyan szeretetszövetséget, ami csak ideig-óráig tart; Isten csak örök szövetséget akarhatott. Divatos szóhasználattal azt mondhatnók, hogy az örök Istennel csak az életre szóló, felbonthatatlan házasság a kompatibilis. Az örök Istennel csak az örök szeretetszövetség az összeillő – ez nem csak katolikus tanítás, de az emberben ösztönösen élő kívánság. Az ifjú házas Petőfi Sándor is úgy kívánta, hogy Szendrey Júliával kötött házassága egész életre szóljon. Mintha megérezte volna korai halálát, azt írja Júliának: ha eldobja egykor az özvegyi fátyolt, ő feljön érte a síri világból, hogy azzal törölje le érte ontott könnyeit, mert ő „még akkor is, ott is, örökre szeret.” (Szeptember végén, 1947. Koltó)

A mai világot - Ferenc pápa megfogalmazásával élve – az ideiglenesség kultúrája jellemzi. Ebben a világban már aligha fordul elő, hogy valaki az első munkahelyéről vonul nyugdíjba; a sportolók sem ragadnak meg egyetlen egyesületnél, hanem gyakran váltanak klubot, sőt országot is.

Az ún. tartós fogyasztási eszközöket sem tartós használatra gyártják, mert pár év múlva úgyis elavulnak. Mindenre az ideiglenesség jellemző, beleértve az emberi kapcsolatokat is. Ma már bizonyára Petőfi Sándor gondolkodásmódja is elavultnak számít sokak számára.

Az egyházi tanítás mit sem változott ebben a tekintetben. Az ideiglenesség gondolata elfogadhatatlan továbbra is számunkra. Miért? Mivel indokoljuk a házastársi hűség és a házasság felbonthatatlanságának követelményét? A válasz egyszerű: Jézus példájával! No, de Jézus nem volt házas – ellenkezhetne bárki. Valóban, ám itt Jézusnak arról a szeretetéről van szó, amellyel szeretett bennünket. Jézus úgy szeretett bennünket, embereket, hogy életét adta értünk. Jézus a totális odaadást valósította meg. Olyannyira szeretett bennünket, hogy az Oltáriszentségben még velünk is maradt, örökre, elszakíthatatlanul. A keresztény házastársak ezt a krisztusi odaadást valósítják meg a házasságban, amikor totálisan odaadják önmagukat a másiknak. „Az igazi házastársi szerelem az istenszeretet megnyilatkozása lesz” – írja a zsinati dokumentum.

Jézus nem csak megkívánta a házastársaktól a hűséget és a felbonthatatlanságot, de segítséget is adott ehhez: a házasság szentségét. „A keresztény házastársakat külön szentség erősíti meg állapotbeli feladataikban és méltóságukban, sőt erre mintegy fel is szenteli őket; ennek erejével teljesítik házastársi és családi kötelességeiket, ez tölti el őket Krisztus szellemével, amely egész életüket hittel, reménnyel és szeretettel hatja át.” Kérdés: elfogadják Jézus segítségét?

 

 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2017-11-27.doc18.5 KB