Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe, Makkosmária – 2011.09.24.

1./ Az összetartás hozott ide ma bennünket. Régi megfigyelés, hogy a közös baj összehozza az embereket. Napjainkban pedig közös baj, nagy baj van elég. Amíg a korábbi századokban a háborúk dúltak szét családokat, és az ismétlődő járványok (pestis, kolera) szedtek mérhetetlenül sok áldozatot – addig napjainkban a különféle szenvedélyek, kiemelten pedig a zabolátlan testiség szenvedélye dönti romba a családokat és sorvasztja nemzetünket, egyházunkat. A baj nagy. Eleink egy-egy járvány idején közös zarándoklatokat végeztek, hogy közös imádságukkal kiesdjék Istentől a pusztító járványok megszűnését. Ma már tudjuk, hogy a járványokat milyen kórokozók idézték elő, és talán mosolygunk azon, hogy imádsággal kívántak gátat vetni a járványok terjedésének. És mégis azt kell mondjuk, nem volt értelmetlen a közös imádság, mert a járványtól való félelem által kiváltott összetartás megváltoztatta eleink gondolkodását.
     Napjainkban nem járványos betegség szedi áldozatait, hanem a járványosnak mondható élettársi kapcsolat. Mi, akik az Isten akarata szerinti szentségi házasságot tartjuk elfogadhatónak, akik látjuk az élettársi viszony vagy a promiszkuitás (a partnercsere) zsákutcáját és üdvösséget veszélyeztető voltát, most közös zarándoklatban jöttünk ide – a Fogolykiváltó Boldogasszony kegyhelyére -, hogy kiesdjük e járvány megszűnését.
     Hogy elnyerjük-e azt, amit kérünk, hogy a tévúton járó fiataljaink visszatérnek-e a helyes útra, ezt csak az irgalmas Isten tudja. De abban már most is biztosak lehetünk, hogy ez a zarándoklat nekünk is javunkra szolgál.
2./ Imádságos életünk fejlődését hozza meg ez a zarándoklat. Mi most ugyanis nem önmagunkért imádkozunk, hanem másokért: fiainkért, leányainkért, testvéreinkért, vagy a szó igazi értelmében vett barátainkért, barátnőinkért. Az ő üdvösségükért, bűneiknek bocsánatáért jöttünk ide imádkozni.
Mi most mintegy a bűnös embertárs helyébe lépünk, mi most mintegy magunkra vesszük az ő bűnét és imádságunkkal engeszteljük az irgalmas Istent. Helyettük!
     Lehet ennek eredménye? - kérdezzük. Igen, lehet. Lisieux-i Szent Teréz még kislány volt, amikor értesült arról, hogy egy elvetemült gyilkost – Pranzinit – halálra ítélték. Teréz elhatározta, hogy imádkozik a gyilkos megtéréséért. Mintegy magára vette a gyilkos bűnét, és engesztelte Istent Pranzini helyett. Mi történt? A gyilkos először még elutasította a börtönlelkész lelki szolgálatát, de a nyaktiló alatt utolsó mozdulatával megcsókolta a pap kezében lévő feszületet. Kis Szent Teréz erről értesülve örömmel nyugtázta, hogy a Jóisten meghallgatta imáját.
     Mi most ezen a zarándoklaton másokért imádkozunk. Hitünk szerint ezzel nem csak mások üdvösségét segíthetjük, de a mi imaéletünk is tökéletesedik. Szent Jakab apostol figyelmeztet: „Imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok!” (Jak 5,16) Az imádság gyógyít. Gyógyítja a mi lelki sebeinket is. Ugyanakkor növeli együttérzésünket a bűn terhe alatt élők iránt. És miután a közbenjáró ima által növekszik érzékenységünk a bűnös iránt, ezáltal Istennel való viszonyunk is bensőségesebbé válik. Az Istennel való bensőséges viszonyunk fejlődéséről úgy bizonyosodhatunk meg, ha megkapjuk a könnyek adományát. Ez is kegyelem.
     Ha ezzel a zarándoklattal fejlődik imádságos életünk, akkor már nem jöttünk el hiába.
3./ „Hordozzátok egymás terhét!” (Gal 6,2) – szólít fel Pál apostol. Mi most ide hordoztuk mások bűnterhét. Az élettársi viszony gyakran olyan helyzetet teremt a családban, hogy a családtagok képtelenek kapcsolatba lépni egymással. Az élettársi viszonyban élő fiatal ellenségesen bezárkózik – ami az elköltözésével csak még jobban megszilárdul. A szégyen is okozhatja, mely akadályozza őt a kapcsolattartásban. Most itt imádkozunk Fogolykiváltó Boldogasszony kegyhelyén értük. Az ima segítségével át tudjuk lépni ezt az akadályt, mely elválaszt tőlük: felülemelkedünk ellenséges érzületükön, feloldjuk szégyenüket. Az imádság által ugyanis titokban a szívükhöz tudunk férkőzni. Beosonunk oda, s azonosulva velük, mint ha mi magunk lennénk a tévelygő, a bűnös, onnan küldjük fohászkodásunkat.

     Hordozzátok egymás terhét! Mi most magunkra vesszük tévelygéseik terhét, Istenhez kiáltunk, s Isten rajtunk keresztül meghallgatja őket. Noha maguktól képtelenek a bűnbánatra, Isten mégis belép a lelkiismeretükbe és olyan erős hívást kelt a megtérésre, hogy hamarosan Istenhez fordulnak, illetve mihozzánk, hogy segítsünk rajtuk. Most az összetartozás érzésével buzgó imádságban kérjük: Fogolykiváltó Boldogasszony imádkozzál érettük, imádkozzál érettünk! Ámen.