Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Erények, 5. - 2020.07.20. - elmélkedés fiataloknak és felnőtteknek

1./ Lelki erősség (fortitudo)

A latin fortitudo főnév magyar jelentése: bátorság, erősség. A katolikus erkölcstan a lelki erősség fogalmát is érti a fortitudo jelentése alatt. Most ezzel az erénnyel foglalkozunk.

Vannak emberek, akik nagy lelki erővel rendelkeznek. Nagy lelki erőre van szükség például egy betegség, vagy természeti csapás elviselésére; egy haláleset feldolgozásához, stb. A múlt hónapban meghalt Benedek Tibor háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázóról azt közölték, hogy „méltósággal viselte” gyógyíthatatlan betegségét. Ez a szokásos kifejezés azt jelenti, hogy „erős lélekkel” viselte szenvedését. Az erős lelkű ember le tudja győzni szorongását és félelmét. Benedek Tibor halála előtt fél évvel – adventben – egyedül elutazott Székelyföldre (anyai nagyanyja szülőföldjére), hogy csöndes elvonultságában erőt merítsen a rá váró szenvedéshez.

A lelkileg erős ember vállalja a küzdelmet Istenért vagy embertársaiért, esetleg saját maga által kitűzött nagy célokért. Szent Ágoston szerint a lelki erősség mindent elvisel azért, akit szeret: Istenért, emberért; illetve mindent elvisel az elérni kívánt életcélért (pl. olimpiai győzelemért).

 

2./ Chiara Corbella – az erős lelkű édesanya

Chiara (Klára) Corbella (1984.01.09. - 2012.06.13.) és Enrico Petrillo medjugorjei zarándoklaton ismerkedtek meg, 2008-ban összeházasodtak. Első gyermeküket várták, de a babánál az ultrahangos vizsgálat súlyos agyi fejlődési rendellenességet mutatott. Sokan mások ilyenkor abortálják a magzatot, ők azonban az élet mellett döntöttek. A kis Maria születése után még harminc percet élt. Néhány hónap múlva Chiara újra áldott állapotba került, az ultrahangos vizsgálat ismét rossz eredményt mutatott: a kisfiúnak nem volt lába. A hetedik hónapban az is kiderült, hogy belső szervei sem fejlődtek ki megfelelően. A házaspár most is örömmel élte meg második gyermekük születését, ám a kis Dávid is rövid ideig élt. Később Chiara ismét gyermeket hordott a szíve alatt, várandósságának ötödik hónapjában azonban egy sebet fedezett fel a nyelvén, amelyről kiderült, hogy rosszindulatú daganat (rák). Az édesanya – magzatuk érdekében – úgy döntött, hogy csak Francesco születése után vállalja a kemoterápiát és sugárkezelést. Vagyis a gyermek születéséig lemondott saját maga gyógyításáról, mert a magzat egészségét fontosabbnak tartotta. Az egészséges kisfiú 2011.05.30-án megszületett. A megkezdett kezelések ellenére Chiara állapota nem javult, sőt egyik szemére elvesztette a látását. Mindig mosolyogva, hittel és örömmel élte az életét a szenvedések közepette is, az isteni gondviselésre bízta életét.

2012. június 12-ének éjszakáján Chiara – megérezve életének végét – elköszönt családtagjaitól. Másnap reggel 7 óra körül férje, Enrico megkérdezte tőle: „Chiara, valóban édes ez a kereszt, ahogyan az Úr mondja? (Az én igám édes, és az én terhem könnyű. - Mt 11,30) - „Igen, Enrico, nagyon édes.” Chiara 2012. június 13-án, dél körül meghalt. Boldogan halt meg, nagyon jól tudta, hová megy. Két csecsemőjével egy sírban nyugszik. Sírfeliratán ez olvasható: „Az életben nem az a fontos, hogy tegyünk valamit, hanem megszületni és hagyni magunkat szeretni.”

Az erős lelkű édesanya boldoggá avatási eljárása elkezdődött.

 

3./ Miből fakad az erőslelkűség?

Az örök élet ígéretéből. Chiara és Enrico kérték a testi gyógyulás kegyelmét, ami nem történt meg. Azonban megvolt bennük a bizonyosság, hogy van valami nagyobb dolog, mint egy esetleges testi gyógyulás, ami ha meg is történt volna, nem lett volna más, mint a kérdés elnapolása. Milyen nagyobb dolgot lehet kérni a testi gyógyulásnál? Az üdvösséget. Az üdvösség fontosabb.

Napjainkban sok anya, amikor megtudja, hogy magzata valamilyen fogyatékosságban szenved, abortusszal véget vet a magzat életének, mert nem akar nyomorék gyermeket szülni. Ők csak evilági dimenziókban gondolkodnak. Chiara velük szemben azt vallotta, hogy a gyermek – akár nyomorék testtel is – de az örök életre születik, s ezért végtelen értékű az élete. Magzatainak betegségét, valamint saját halálos betegségét is azért tudta erős lélekkel elviselni, mert ő nem csak evilági dimenzióban gondolkodott az életről, hanem az örök élet távlatában. Az élet keresztjeit ezért „könnyűnek és édesnek” tartotta – ahogy azt Jézus mondta: „az én terhem édes és könnyű”.

 

 

AttachmentSize
Erények, 5. 2020-07-20.odt33.91 KB