Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Egy küzdőtéren a római vértanúkkal – 2014.06.30. (CsEÚ 31)

 1./ Péter-Pál napja után a római egyház első vértanúiról emlékezünk. Történetükről két korabeli forrás tudósít: Tacitus római történetíró, valamint Római Szent Kelemen pápa levele.  

     Tacitus a történetíró pontosságával számol be a római keresztényüldözés körülményeiről. Néró császár trónra lépését követően, 64. július 17-23. között hatalmas tűzvész pusztított Rómában. Róma 14 kerületéből csupán négy maradt épen, három a föld színéig lerombolódott, a többi hétben is kevés épület maradt fenn, csonkán és félig leégetten. A tűz egyszerre több ponton kezdődött, ami gyújtogatásra utaló jel. Ezt a gyanút erősítette meg, hogy sok ember sűrűn fenyegetőzve az oltást tiltotta, mások meg nyíltan csóvákat hajigáltak, s hangoztatták: „Van, aki ezt parancsolta!” Az is lehet, hogy mindezt csak azért kiabálták, hogy ők szabadon rabolhassanak. Más vélemény szerint maga Néró császár adott parancsot a gyújtogatásra, hogy az ily módon elpusztult város helyén egy új várost építtessen fel, és az saját magáról nevezze el. Tacitus arról is beszámol, hogy  a császár  megnyittatta saját kertjeit a hajléktalanná vált lakosság befogadására, sebtében épületeket emeltetett a nélkülöző sokaság számára, a gabona árát pedig lecsökkentette. E népszerű intézkedései mégis hiábavalónak bizonyultak, mert híre ment annak, hogy Néró Róma égése alatt a saját házi színpadán lépett föl, és Trója pusztulását énekelte; Róma égését a hajdani szerencsétlenség párjaként tüntetve föl. Felerősödött az a hír is, hogy a tűzvész a császár parancsára tört ki. Ezért a híresztelés elhallgattatása végett Néró a keresztényekre fogta a gyújtogatás vádját.
     Így kezdődött a római keresztényüldözés. Összefogdosták hát a keresztényeket és válogatott kínzásoknak vetették alá őket. Vadállatok bőrébe burkolva kutyákkal tépették szét; vagy keresztre feszítve, amikor bealkonyodott, meggyújtva éjszakai világításul lángoltak Néró császár kertjeiben. 
     Tacitus leírja, hogy a keresztényeket nem is annyira a gyújtogatás vádjával ítélték el, mint inkább az emberi nem gyűlölete miatt.
     Római Szent Kelemen pápa a lélektani szempontra mutat rá, amikor a zsidó valláson lévők irigységéről, féltékenységéről számol be. A keresztények erkölcsösebb életmódja miatt a pogányok és zsidók szívében feltámadt a féltékenység és irigység. Ezért tartották a keresztényeket az emberiség ellenségeinek és ezért akarták őket kiirtani az emberiség sorából. 
     Mindazonáltal Tacitus beszámol arról is, hogy másokban szánalom ébredt a keresztények iránt, mivel nem a közjó érdekében, hanem a császár kegyetlensége miatt kellett elpusztulniuk.
 
2./ Római Szent Kelemen – Szent Péter harmadik utódja a pápai székben – már bizonyos időtávlatból azért idézi fel az első római vértanúk életét, mert figyelmeztetni akarta az első század végének keresztényeit arra, hogy „egyazon versenypályán vagyunk, és ugyanazt a küzdelmet kell megvívni minekünk is. Ezért vetjük el magunktól az üres és hiábavaló gondolatokat...” Ehelyett a keresztény hagyományok tiszteletére buzdít, melyek kedvesek Isten előtt.
     A XXI. század keresztényét még nagyobb időtávlat választja el az első római vértanúktól, ráadásul Európában nincs véres keresztényüldözés; mégis időszerűek Római Szent Kelemen gondolatai. Ha csak a nyári kikapcsolódásra, pihenésre gondolunk: mennyi üres és hiábavaló, sőt káros információ, látnivaló téríthet el a keresztény hagyományoktól. A Néró által elindított keresztényüldözés célja is az volt, hogy a keresztényeket eltérítsék hitüktől és hit szerinti életüktől.  Ilyen értelemben igaz Szent Kelemen megállapítása: „egyazon versenypályán vagyunk, és ugyanazt a küzdelmet kell megvívni minekünk is.”  Amint nem volt mindegy, hogy a római keresztények kinek hódolnak – Istennek vagy a pogány császárnak –, úgy ma sem mindegy, hogy a mai keresztény milyen szórakozásnak, milyen időtöltésnek hódol. Az idő kincs! Nem mindegy, hogy mire használjuk fel időnket. Ma is vannak pogány hagyományok, ugyanakkor vannak keresztény hagyományok is. Mindenféle hagyományt csak közösségben lehet gyakorolni. Ezért először is keresztény közösséget kell keresni ahhoz, hogy keresztény hagyományt gyakorolhassunk.
     „Egy küzdőtéren vagyunk a római vértanúkkal” - hiszen mi is római katolikusok vagyunk. Egy a hitünk és egy a lelkünk. Az első római vértanúk története azt tanítja nekünk, hogy „a vértanúk hatalmas serege a testvéri szeretetből nyert erőt” - amint a mai nap laudesének (reggeli dícséretének) Benedictus-antifónájában imádkoztuk. Nos, a hitet próbáló modern időkben is csak akkor tudunk hűséggel helytállni hitünkben, ha testvéri közösségben leszünk. A közösség ugyanis megtartó erő. A nyári szabadidő pedig alkalmas a közösségek megerősítésére!