Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Csókakő hőse: Brindisi Szent Lőrinc egyháztanító – 2014.07.21. (CsEÚ 34)

 1./ Vegyes vallású családoknál nem ritkán előfordul, hogy a katolikus családtag részt vesz és úrvacsorához járul a protestáns templomban, vagy a protestáns családtag szentáldozáshoz járul a katolikus szentmisén. - A napokban egy evangélikus lelkésszel beszélgetve örömmel fedeztük fel, hogy mindketten ismerünk egy vegyes vallású családot. Miután kölcsönösen dicsértük a család katolikus és evangélikus tagjait, meglepve hallottam, hogy a család egyik katolikus tagja újabban úrvacsorához járul az evangélikus templomban. Evangélikus lelkész kollégám is helytelenítette ezt a gyakorlatot, akárcsak jómagam. A teológiai különbségek figyelmen kívül hagyása hamis  semmit sem használ, csak árt. Ez nem ökumenizmus, hanem szinkretizmus.

 

      Közel ötszáz évvel ezelőtt – Luther korában – sok katolikus úgy tért át a protestáns hitre, hogy nem volt tisztában a teológiai különbségekkel. A nép vallási ismeretekkel való felvértezése  érdekében szerzetesek sokasága járta a falvakat és tartottak  adventi és nagyböjti beszédsorozatokat, továbbá ún. népmissziókat. Templomainkban ma is láthatók a missziós keresztek, rajtuk azzal az évszámmal, amikor egy héten keresztül naponta több beszéd hangzott el, külön-külön a férfiaknak, nőknek és fiataloknak. Ilyen missziós szónok volt Brindisi Szent Lőrinc, akiben sokan Kapisztrán Szent János újraéledését látták. A hasonlóság több okból is igaz volt.

 
2./ Brindisi Szent Lőrinc 1559-ben született, a kapucinus rendbe lépett és Pádua egyetemén tanult. Született nyelvzseni, aki olasz anyanyelvén kívül latin, görög, héber, káld, német, cseh, francia és spanyol nyelven beszélt. Mint híres népszónok, gyalog bejárta egész Európát. Ahol csak megfordult, seregestül vonultak ki a fogadására, és virágokkal, lombos ágakkal borították be az utat, amerre haladt. Prédikációit tíz fólió kötet őrzi. Szentírásmagyarázatai minden idők tudósait lenyűgözik szakszerűségükkel. Egyszerű, pátosz nélküli stílusa rendkívül modernnek hat ma is.
     Lőrinc 42 éves volt, amikor Magyarországon prédikált. Tábori papként részt vett a törökök elleni harcokban. 1601. szeptemberében sikerült visszafoglalniok Székesfehérvárt. A 28 ezer fős keresztény sereg (kisebb részt magyarok) ezután a Székesfehérvár közelében lévő Csókakő váránál ütött tábort. Október 15-én egy 80 ezer fős török sereg körülzárta a keresztényeket. Ekkor Lőrinc atya lóháton, kezében kereszttel, harsány hangon buzdította a katonákat, mit sem törődve a körülötte fütyülő golyókkal. Hősként viselkedett: mintha Kapisztrán Szent János támadt volna föl halottaiból. Az ő lelkesítésével legyőzték a háromszoros túlerőben lévő törököket. Lőrinc atya feszületét ma Innsbruckban őrzik.
     Brindisi Szent Lőrinc mindemellett kényes diplomáciai feladatokat is ellátott, melyekkel a pápa, a császár, hercegek és városi tanácsok bízták meg. Utolsó megbízatásának teljesítése után, éppen 60. születésnapján érte a halál Lisszabonban. Életműve és életszentsége évszázadokon ível át. A XIX. században avatták szentté, 1959-ben pedig Szent XXIII. János pápa az egyháztanítók illusztris társaságába emelte Brindisi Szent Lőrincet.
     Három éve a felújítás alatt álló Csókakő várában jártam. A leírások szerint a vár már a 16. században elvesztette katonai jelentőségét. Ehhez képest a 17. század elején mégis egy olyan győztes csata színhelye, amelyről egy hét múlva (1601. október 22-én) a bíborosi konzisztóriumot összehívó VIII. Kelemen pápa is megemlékezett. Talán Brindisi Szent Lőrinc, a csókakői hős is megérdemelne egy emléktáblát a felújított várban.
 
3./ Elgondolkodtató: közel ötszáz évvel ezelőtt micsoda erőfeszítéseket tett az Egyház, hogy a hívek vallási ismereteit növelje. Összehívta az trienti zsinatot, melynek eredményeként kiadták a Római Katekizmust; a színvonalas papképzés érdekében létrehozták a szemináriumokat, papnevelő intézeteket; missziós prédikációsorozatokat tartottak a falvakban, városokban. Mindezt egy olyan Európában tette, melynek jelentős része török megszállás alatt állt. A kor legjelesebb szónokai és hittudósai életüket sem kímélték a vallási megújulás érdekében.

     Ma pedig arról beszélget az evangélikus lelkipásztor a katolikus pappal, hogy nem egy vegyes vallású családban félreteszik azt a teológiai tanítást, amelyet pedig mi kölcsönösen ismertetünk híveinkkel; egymást nem támadva, de a különbségeket nem elhallgatva. Röviden összefoglalva: nem hallgatnak ránk. De legalább mi ketten egyetértünk. Egyetértünk abban, hogy a vallási szinkretizmus – a vallásközi „átkalandozások” a másik felekezetbe - nem annyira a hitről tanúskodik, mint inkább az identitásválságról. A török helyett ma az identitásválság pusztít!