Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Boldogságok, 9. - 2020.06.08. - elmélkedés fiataloknak és felnőtteknek

Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.” (Mt 5,9)

 

1./ XVI. Benedek pápa A názáreti Jézus c. könyvében először is e boldogságmondás világtörténelmi hátteréről szól. Lukács evangéliumában Jézus születését Augusztusz császár uralkodása (Kr.e. 30 – Kr.u.14.) idejére teszi (vö. Lk 2,1). A római császárt úgy dicsőítették, mint „az egész emberi nem üdvözítőjét” és mint a nagy békehozót. Előzőleg a császár már használta az „oikoumené békeszerzője” - a lakott föld békeszerzője – címet. Izraelben ez a hívőket Salamonra emlékezteti, akinek a neve a shalom, a „béke” szót tartalmazza. Az Úr megígérte Dávid királynak, hogy az „ő napjaiban Izrael békében élhet”, valamint azt is, hogy Dávid fia, Salamon „az én fiam lesz és én az ő atyja leszek” (1Krón 22,9köv.) Ebben az összefüggésben Salamon mintegy Jézus előképe lett, mert Jézus – mint Isten Fia – azért jött, hogy békességszerző legyen Isten és ember között. Jézus születésekor a pásztoroknak megjelenő angyalok így dicsőítették Istent: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” (Lk 2,14)

Lukács evangéliumában Jézus születésének leírása kimondatlanul felteszi a kérdést: ki adja meg az emberiségnek a békét – a politikai vezető, vagy Isten? Augusztusz, vagy Jézus, az Isten Fia? Az evangélista válasza az, hogy Isten Fia hozza a békét, ő a próféta által megjövendölt „béke fejedelme” (Iz 9,5). De Jézusnak ez a boldogságmondása arra hív meg bennünket, keresztényeket, hogy legyünk békességszerzők, vagyis tegyünk valamit a békéért. (vö. im. 83-84)

 

2./ A Gaudium et spes (Öröm és remény) kezdetű zsinati dokumentum 78. pontjában olvassuk:

„A testet öltött Fiú, a béke fejedelme kereszthalála által maga békített ki minden embert Istennel, a saját testében ölte meg a gyűlöletet; feltámadásának dicsőségében pedig a szeretet Lelkét árasztotta szét az emberek szívébe.”

A II. vatikáni zsinat dokumentuma itt arra emlékeztet, hogy személyes áldozat nélkül senki sem lehet „békességszerző”. Amint Krisztus önmagát áldozta fel, hogy az Atyát az emberekkel kiengesztelje, hogy lerontsa a gyűlölet uralmát és a hívőknek megadja a szeretet Lelkét, a kereszténynek is önmaga feláldozása árán kell a béke építőjévé válnia. Jézus tanítványa nem várhatja, hogy mások teremtsenek békét, még kevésbé követelheti, hogy mások hozzanak azért áldozatot. Neki kell kezdeményeznie úgy, hogy elsimítja a testvérek előtt az utat, értük lemond saját érdekeiről, sőt jogairól is, ha ezek akadályozzák, sértik vagy keresztezik mások jogait. Aki a világ bajait látva bezárkózik saját csigaházába, és hagyja, hogy az érdekeltek valahogyan szót értsenek egymással, s megelégszik azzal, hogy várja: valaki majd csak békét teremt közöttük, - nos az nem békességes, hanem önző.

Az igazán békességes ember nem örvendezik saját békéjének, amikor körülötte háború dúl! Ő maga is leszáll a küzdőtérre, de nem azért, hogy szemrehányást tegyen a viszálykodóknak vagy a békéről prédikáljon, hanem inkább hogy a maga részéről megtegye azt, ami tőle függ, s nem hátrál meg, ha a béke előmozdításáért valami áldozatot kell hoznia. Egyébként is az igazi keresztény, mivel szívében és arcán Isten békéje uralkodik, már puszta létével is békét teremt: mozdulatai, szavai különös hatékonysággal csillapítják le a lelket, simítják el a viszálykodást és szüntetik meg a veszekedést. A világnak ma égetően szüksége van Isten béketeremtő gyermekeire, a béke fáradhatatlan munkásaira. Már itt boldogok, de végtelen mértékben boldogabbak lesznek, amikor a mennyei Atya, felismerve bennük Egyszülötte képmását, gyermekeinek hívja őket és befogadja őket országába. (vö. P. Gabriele di S.M. Maddalena O.C.D.: Benső végtelen, 1010-1011)

 

3./ A világban sokan óhajtják a békét, mégis egyre több a békétlenség és gyűlölködés, a háború és erőszakosság. Miért van így? A lelki írók egybehangzó véleménye szerint azért van ez így, mert az emberek elhagyták Istent.

 

Joseph Ratzinger – XVI. Benedek pápa szerint „az Istennel való szakítás az emberi élet mindenfajta megmérgeződésének kiindulópontja. Csak az Istennel kiengesztelődött ember tud ömmagával is kibékülni és összhangban lenni, s csak az Istennel és az önmagával kibékült ember tud békességet szerezni maga körül, és azt kisugározni a nagyvilágba.” (im. 84)

 

Thomas Merton szerint „minden háború gyökere a félelem: az emberek nem is csak egymástól félnek, hanem mindentől. Nem bíznak egymásban, de önmagukban sem. Sosem tudják, mikor fordul ellenük valaki, hogy megölje őket, de még inkább reszketnek attól, hogy mikor fordulnak önmaguk ellen, hogy elpusztítsák önmagukat. Nem bíznak semmiben, mert nem hisznek Istenben.”

Ha tudnának bízni Istenben, akkor képesek lennének szeretni a rosszt embereket. Megtanulhatnák szeretni őket bűnösként, ahogy Isten szereti őket.”

A XX. század egyik legolvasottabb lelki írója ellentmondásosnak tartja azt, hogy miközben imádkozunk a békéért, ugyanakkor dollármilliárdokat költünk fegyverekre. Ez körülbelül olyan képtelenség, mint valaki imádkozik az egészségéért, majd nem veszi be az orvosságot, vagy mérget iszik. (vö. A szemlélődés magvai, 114. 120-121

 

Prohászka Ottokár püspök szerint a békesség a jóakarat gyümölcse. A jóakaratú ember türelmes, okos, mérsékelt és nem támadó, nem erőszakoskodó és nem hatalmaskodó. E békességért sokat kell küzdenünk. Legyen békém először Istennel, vagyis legyen tiszta szívem; legyek békében embertársaimmal. Kár az idegeskedésért; minden veszekedés után belátom, hogy jobb lett volna abba bele nem menni. (ÖM 6, 187)

 

4./ Csak a keresztények feladata a béke?

A béke olyan érték, amelyet minden ember ismer, és mindenki köteles megőrizni. A béke alól senkit sem lehet fölmenteni. Emellett a béke olyan „kincs”, amely épp oly sérülékeny, mint amennyire értékes. A békét napról napra újra meg kell alapozni. A béke csak akkor marad fenn, ha a keresztények és a nem keresztények is elismerik, hogy a kiengesztelődött, igazságos, jóakaratú együttélésért mindannyian felelősek vagyunk. (Docat, 273)

 

Hogyan fog hozzá a keresztény ember a béketeremtéshez?

A béke nem a tárgyalóasztaloknál kezdődik. A felülről jövő béke mindig az egyes ember szívéből fakad, onnan sugárzik ki. A keresztény ember az imádságban és Isten szavára hallgatva találja meg a békét önmagában és önmagával. A szentségek is fontosak, különösen a gyónás, amely az igazi kibékülés szentsége. Belső békénk is megszületik, ha megtesszük az első lépést, és őszinte szeretettel eléje megyünk embertársunknak. A keresztény számára a békés együttélés jobb módja a tartós, cselekvő készség a megbocsátásra és a bocsánatkérésre. Ez a belső béke kisugárzik a családba, a baráti körbe és végül az egész társadalomba. (Docat, 274)

 

5./ Mit tesz az Egyház a békéért?

Az Egyház minden gyakorlati cselekvést megelőzően imádkozik a békéért. A keresztények meggyőződése ugyanis, hogy az imának van ereje megváltoztatni a világot. Emellett az imádság fontos erőforrás a békéért való keresztény kiállásban. Az egyház nem szűnik meg békét követelni igehirdetésében, és a hívőket is erre kötelezi. Január 1-jén ünnepli az Egyház a béke világnapját, és rendezvényein (például az ifjúsági világtalálkozókon) a béke és a szeretet légkörét igyekszik megteremteni. Így kívánja megmutatni, hogy hisz a szeretet és a béke civilizációjában, és hogy ez a civilizáció nemcsak elméletben, hanem konkrétan is lehetséges. Ha a keresztények engedelmeskednek az Evangéliumnak, akkor ők alkotják a világ legnagyobb békemozgalmát. (Docat, 278)

 

„Tapasztalom, hogy amikor az emberek azon fáradoznak, hogy az Evangélium szerint éljenek, ahogyan azt Jézus tanította, minden megváltozik: minden erőszak, minden félelem és szomorúság a békének ad helyet.” (Baudouin belga király, 1930-1993)

 

„A béke Istene ébresszen igazi kívánságot a párbeszédre és a kibékülésre. Erőszakot nem lehet erőszakkal legyőzni. Az erőszakot csak a béke győzheti le!” (Ferenc pápa)

 

 

AttachmentSize
Boldogságok, 2020-06-08.odt34.81 KB