Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Boldogságok, 4. - 2020.05.04. - elmélkedés fiataloknak és felnőtteknek

Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.” (Mt 5, 4)

 

1./ A Vulgata bibliafordítása a „szomorúak” helyett „sírókat” említ. Jézus életében mindkét emberi magatartással találkozunk. Hol olvasunk erről?

 

Lukács evangéliumában olvasunk arról, hogy Jézus – prófétikus előrelátással – megsiratta Jeruzsálem pusztulását (Lk 19, 41), ami évtizedekkel később (Kr.u. 70-ben) be is következett. Barátja, Lázár sírjánál „Jézus könnyekre fakadt” (Jn 11, 35). Az utolsó vacsorát követően Jézus kiment tanítványaival a Getszemáni kertbe, ahol közeledő szenvedésére is gondolva ezt mondta: „Halálosan szomorú a lelkem.” (Mt 26, 38)

Jézus szomorúságának több oka is lehetett: emberi irtózás a szenvedéstől, a baráti kör hűtlensége (a kereszt alatt csak egyedül János apostol volt ott), népének hálátlansága stb.

 

Nincs olyan ember, aki gyászában ne sírt volna. Nincs olyan ember, aki ne szomorkodott volna valami miatt. Ahogy szegények mindig lesznek a világban, úgy a szomorúság is mindig megmarad a világban. Szomorúságunk gyakori okai ezek: kudarc, csalódás, szerelmi bánat, betegség és halál.

Egyébként minden szenvedésben benne van az Istentől való elhagyatottság érzése is, ami Jézus esetében majd a kereszten teljesedik be, amikor a 22. zsoltárt kezdi imádkozni: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27, 46) De mindez nem akadályozza Jézust abban, hogy az igazi forrásnál, az Atyánál keressen vigasztalást.

 

2./ Az emberektől kapott vigasztalással mindenki találkozhat, de hogyan tapasztaljuk meg Isten vigasztalását?

 

Kórházban szenvedő betegek között előfordul, hogy megbeszélik egymással saját betegségüket. Megkönnyebbülés számukra az, hogy kölcsönösen kibeszélhetik saját nyavalyájukat magukból. Oldódik a szorongásuk és szomorúságuk azáltal, hogy megtapasztalják: nem vagyok egyedül a magam betegségével, hiszen más is szenved. A magány és egyedüllét azért viselhető nehezen – legyen az házassági válás utáni állapot, vagy magáncellában raboskodó elítélt – mert szomorúságát nem tudja megosztani mással. Márpedig a megosztott bánat fele bánat – mondja a népi bölcsesség.

Az emberektől kapott vigasztalást tehát ily módon megtapasztalhatjuk.

 

Ha a betegtárssal való beszélgetés, a betegtárssal együtt való szenvedés képes bizonyos vigaszt nyújtani, mennyivel inkább képes megvigasztalni az a tudat, hogy most Jézussal együtt szenvedek. A Jézussal együtt történő szenvedés szerepéről Szent Pál apostol ezt írja:

„Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az egyháznak a javára.” (Kol 1, 24)

Hogy kell érteni ezt a mondatot? Hiszen Jézus keresztáldozatában nincs semmi hiány, azt nem kell kiegészíteni. A mondat helyes értelme az, hogy Jézus utólag bevonja Egyházának tagjait érdemszerző szenvedésébe, s annak is engesztelő erőt kölcsönöz az Egyház javára. Egy megközelítő hasonlattal élve: az otthon barkácsoló apa, vagy az ebédet főző anya bevonja gyermekét saját munkájába, amit egyedül is el tud végezni, nincs rászorulva gyermeke segítségére, de mégis bevonja őt, hogy részese lehessen a mű elkészítése feletti örömnek. Jézus műve a megváltás volt, az emberiség bűnének kiengesztelése az Atyánál. Jézus – mint az apa és az anya – megengedi, hogy mi, mint Isten gyermekei és az Egyház tagjai saját szenvedésünket hozzátegyük az Ő megváltó szenvedéséhez, és ezzel a hozzáadott szenvedéssel érdemeket szerezzük az egész Egyház javára.

A szomorkodó ember teljes megvigasztalása majd csak az örök életben valósul meg, de már itt a földön is vigaszban lesz része azoknak, akik szenvedésüket felajánlják Istennek – miként a gyerek felajánlja segítségét a barkácsoló apának, az ebédet főző anyának. Szenvedésük felajánlásával közel kerülnek Jézushoz, és vele és érte hordják saját keresztjüket. Az a tudat, hogy szenvedésük az Egyház javát szolgálja, vigasztalással tölti el őt. Sőt, örömmel tölti el őt. Ezért írhatja Szent Pál: „örömmel szenvedek értetek.” Amint a kisgyerek is örömmel ajánlja fel segítségét apjának és anyjának, Isten gyermeke is örömben részesül, ha szenvedését felajánlja az Egyház javára. Szomorúságában Isten vigasztalja meg.

 

3./ Az Istenben nem hívő emberek közül sokan boldognak mondják magukat. Lehetséges Isten nélkül is boldognak lenni?

 

Szent Ágoston a 85. zsoltárhoz fűzött magyarázatában (Ps 85,24) szembeállítja a földi életet az örök élettel. Az előbbit a „halottak világának” nevezi, az utóbbit az „élők országának”. Ebben a földi világban botrányok, kísértések és mindenféle rossz van, mégis sokan boldognak mondják magukat. Az igazság ezzel szemben az, hogy „hamis itt a boldogság és valódi a nyomorúság”.

Amit itt a földön boldogságnak mondanak, az az örök boldogsághoz képest hamis boldogság, amolyan „délibáb-boldogság”. A délibáb olyan légköroptikai jelenség, amikor a horizont szélén lévő tárgyak a levegőben lebegni látszanak, esetleg fordított állásban. A földi boldogságot azért mondhatjuk „délibáb-boldogságnak”, mert nem az, aminek látszik: a valódi és teljes boldogság csak az örökkévalóságban érhető el. Aki felismeri a földi boldogságnak a délibáb-jellegét, hogy itt a földi életben valódi nyomorúság van, de nem igazi boldogság, nos, azt Jézus boldognak mondja.

 

Végeredményben azt mondhatjuk, hogy Isten nélkül nincs teljes boldogság. Isten az örökkévaló, Isten a lét teljessége, ezért nélküle csak rész-boldogságban lehet része valakinek. Ha ezt a rész-boldogságot mégis tökéletes boldogságnak mondja valaki, akkor jobbik esetben nem tudja, mit beszél. Rosszabbik esetben becsap és félrevezet. Így tesznek a dealerek, a kábítószert áruló bűnözők, akik boldogságot kínálnak. Milyen boldogságot? Milyen áron? Az egészség és élet árán!

 

4./ Nemcsak Jézus volt szomorú (lásd fentebb: Jeruzsálem pusztulása, Lázár sírja, Getszemáni kert), de Péter apostol is. Az ő szomorúsága azonban egészen más természetű volt?

 

Így van. Péter apostol a főpap udvarában háromszor is letagadta, hogy ismeri Jézust; de amikor hajnalban a kakas megszólalt, eszébe jutott Jézus jövendölése a tagadásról, és keserves sírásra fakadt (Mt 26, 75; Mk 14, 72; Jn 22, 62). A feltámadás után Jézus megjelent az apostoloknak és Pétertől háromszor is megkérdezte, hogy szereti-e őt. A háromszori kérdés nyilván felidézte Péterben a háromszori tagadást, ezért „elszomorodott” és így válaszolt: Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek (Jn 21, 17).

Jól mondja Lev Tolsztoj orosz író: „Az egyetlen boldogság a lelkiismeret-furdalásnak és a betegségnek a hiánya.” (Gondolunk erre a koronavírus-járvány idején? A lelkiismeret-furdalás hiányának boldogságára? Vagy csak a vírus eltűnésének boldogságára várunk?)

 

5./ A szomorúságnak egy speciális fajtája a lelkiismeret-furdalás, ill. a bűnbánat. A lelkiismeret-furdalás pusztító, megbetegítő erejéről szól Arany János: Ágnes asszony c. balladája.

Az 1853-ban írt lélektani ballada arról szól, hogyan viszi az embert őrületbe a bűntudata. Arany János geszti nevelősködése idején gyakran látott egy őrült parasztasszonyt, aki reggeltől estig a patakban mosott. Ez a kép jelenik meg Ágnes asszony történetében. Ágnes asszony a szeretőjével együtt megölte a férjét. A szeretőt halálra ítélték, Ágnest pedig életfogytiglani börtönre. Az asszony elméje azonban közben megbomlott, és arra kérte a bíróságot, hogy engedjék őt haza, mert a lepedőjén lévő vérfoltot ki kell mosnia. A bíróság – látva az asszony elmeháborodottságát – hazaengedte, s Ágnes attól kezdve az őrültek buzgalmával mosogatta haláláig a patakban a bűnjelet, a véres lepedőt. Azt képzelte, hogy ha sikerül megtisztítania a lepedőt a vértől, akkor ő maga is megszabadul a bűntől, lelkiismerete is tiszta lesz. A vérfolt kimosásával Ágnes asszony a lelkiismeretén esett foltot próbálta eltüntetni, de erre nem volt semmi reménye.

A lelkiismeret-furdalás eltörlésére adta nekünk Jézus a bűnbánat szentségét. A gyónásban maga Isten törli el a bűnt, s adja vissza a lélek tisztaságát. A szomorúság ezzel örömmé változik.

 

 

AttachmentSize
Boldogságok, 2020-05-04.odt33.42 KB