Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Boldogságok, 2. - 2020.04.20. - elmélkedés fiataloknak és felnőtteknek

Ki a boldog és ki a boldogtalan?

 

- Hozzájárultok ahhoz, hogy mindenki aki nem boldog, az boldogtalan? - kérdezte Szent Ágoston 386-ban, a születésnapjára összegyűlt barátaitól. Ez mindenki tetszésével találkozott.

- És aki fél, hogy megszerzett javait elveszíti, az boldognak mondható? - Nem! – volt a válasz.

- Eszerint aki boldog akar lenni, azt kell megszereznie, ami mindig megmarad? - Igen.

- Istent örökkévalónak és mindenkor megmaradónak látjátok-e? - Igen! - válaszolták barátai.

- Akkor tehát – állapította meg Szent Ágoston – aki Istent látja, az boldog…

 

Ezek után kérdezd meg magadat: boldog vagy boldogtalan vagyok; és mitől vagyok ez vagy az?

Jézus tanítása a boldogságról – Mt 5, 3-11 és Lk 6, 20-22 szakaszban olvasható. (Máténál nyolc boldogság, Lukácsnál négy boldogság szerepel.) - Olvasd el!

 

Mi motiválta Jézust a boldogságokról szóló tanításában?

 

Lukács evangélista így vezeti be a boldogságról szóló tanítást: Jézus „tanítványaira emelte szemét” (6, 20) és látva a tanítványok állapotát – azokét, akik szegények, éhezők, sírók és gyűlöltek, üldözöttek – fogalmazta meg a maga boldogságmondásait. Látnunk kell, hogy ezekben az emberiség általános, örök nyomorúsága jelenik meg: a szegénység, éhezés, sírás és üldözés.

Máté evangélista ehhez a négy boldogságmondáshoz hozzátesz még négyet, a keresztény ember alapvető magatartását jellemző erényeket: szelídség, irgalmasság, tisztaszívűség és békességesség.

 

Az mindjárt kitűnik, hogy a jézusi boldogságideál szöges ellentétben áll a világ boldogságról alkotott eszményével. Jézus állításai paradoxonok, ellentétesek a világ értékrendjével. Jézus átértékeli a világ értékrendjét.

Persze mondhatod, hogy minden elmélet annyit ér, amennyi megvalósítható belőle. Igazad van. Jézus paradoxonjai – ellentétes állításai a boldogságról – tartalmat nyertek Szent Pál apostol életében.

Megpróbáltatásokkal teli életéről így ír: „Úgy látom, hogy Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványul szolgáljunk a világnak… Mindmáig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedünk. Nincs otthonunk, és kezünk munkájával keressük kenyerünk. Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük, ha szidalmaznak, szelíden szólunk. Szinte salakja lettünk a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig.” (1 Kor 4, 9-13) Az apostol mégis valami kiirthatatlan optimizmussal végtelen örömet tapasztalt meg kiszolgáltatottságában. A jézusi boldogságmondásokat nem lehet csak elméletnek tekinteni, hiszen Szent Pál és sokan mások ezt megélték. A puding próbája az evés; hasonlóképpen az elmélet próbája a gyakorlat. Jézus boldogságmondásai nem elméleti illúziók, hanem a gyakorlatban is megállták a helyüket.

 

A nyolc boldogság megfogalmazásában mintha csak Jézus önarcképét látnánk, aki

- szegény, mert „nincs hová lehajtani fejét” (Mt 8,20)

- szelíd és alázatos szívű (Mt 11,29)

- tisztaszívű

- békeszerző.

A nyolc boldogság Jézus életét példázza, mely a szegénységtől (az első boldogság), az üldöztetésig (nyolcadik boldogság) terjed, azaz Jézus életének kezdetétől (Betlehem) élete végéig (kereszt).

A boldogságok tükörként mutatják meg nekünk, hogy milyenek vagyunk, és milyenekké kell lennünk. A céljuk, hogy „ugyanazt a lelkületet” tanuljuk meg (Fil 2,5-11), ami Jézusban volt: a teljes önátadást Istennek, az Atyának.

A boldogságmondások útmutatásul szolgálnak Jézus követésére. A keresztény – aki hallgat Jézus tanítására – azért boldog, mert hagyja, hogy ezek az értékek lassan átalakítsák, hogy az evangélium tanítása behatoljon gondolkodásába és átalakítsa magatartását.

 

Fel kell tennem a kérdést önmagamnak: - ez a boldogság hogy valósult meg Jézus életében, és

- hogy valósul meg az én életemben? Boldog vagyok?

 

A boldogságnak arca van.

 

A Valentin-nap vigasságaival párhuzamosan évente megtartják a „házasság hete” rendezvényét. A keresztény egyházak és civil szervezetek által szervezett program célja a házasság és család intézményének népszerűsítése. Az egy hetes rendezvényre minden alkalommal kiválasztanak egy több gyermeket nevelő házaspárt, a házasság hetének „arcait”. Az ő hiteles tanúságtételük erőt ad azoknak, akik még a családalapítás előtt állnak, hogy lehetséges boldog családot alkotni. A házasság hetének „arcai” bizonyos értelemben a boldog családi élet reklámjai.

 

XVI. Benedek pápa 2005-ben, Kölnben egy fontos mondatot mondott a fiataloknak:

„Kedves Fiatalok, a boldogságnak, amit kerestek, a boldogságnak, amihez jogotok van, neve és arca van: Ő a Názáreti Jézus az Eucharisztiában elrejtőzve.”

 

Amint a házasság nem egy személytelen intézmény, hanem vannak „arcai”, hasonlóképpen a boldogság sem egy elvont fogalom, hanem van „arca”: a tabernákulum lakója, az eucharisztikus Jézus. Őt keressük a zsoltáros szavaival: „Uram, a te arcodat akarom keresni.” (Zsolt 27, 8)

 

A koronavírus világjárvány előtt biztonságban éreztük magunkat. Életünk megrekedt a komforttal való törődés szintjén, legfőbb feladatnak tartottuk az élet kellemessé tételét és újdonságok keresését.

A katasztrófákat és háborúkat, más tragédiákat csak a tv-képernyőjén és mozivásznon látó néző fásulttá vált az ilyen megpróbáltatások iránt. Ha vallásos életet akart élni valaki, válogathatott a templomok között; a régi idők zarándoklatait jórészt kiszorító és helyettesítő vallási turizmus elért távoli földrészeket is. Semmi sem jelentett akadályt ebben a globális világban. Az ember már-már a világ urának képzelte magát.

Ekkor jött egy eddig ismeretlen vírus, és félelembe döntötte az egész globális világot. Elpárolgott a biztonságérzetünk, hirtelen olyan valóság kellős középén találtuk magunkat, amelyet a legjobb sci-fi regény- és forgatókönyvíró sem tudott volna megálmodni. Templomaink bezártak, a szentségkiszolgáltatások szünetelnek. Legfőbb beszédtéma nem a nyári pihenés tervezése lett, hanem az, hogy meddig fog ez a helyzet tartani. A bizonytalanságban mindig felértékelődik az, ami vagy aki „reményt és jövőt tud adni” (Jer 29,11). Ebben a bizonytalanná vált világban felértékelődik

a biztonság. De van-e biztos pont a mulandó világban? Szent Ágostonnal valljuk, hogy egyedül Isten az örökkévaló; aki pedig Őt látja - az boldog.

Isten látni – természetesen nem fizikai értelemben, hanem lelki értelemben – azt jelenti, hogy „keresem az Ő arcát”. A 27. zsoltárból vett gondolat az ószövetségben azt jelentette, hogy pl. egy megpróbáltatás (háború) alkalmával elmenni a szent sátorba, később a jeruzsálemi templomba, és imádságban kérni az Urat, vessen véget a próbatételnek.

 

Ma a szent sátornak a tabernákulum (a szentségház) felel meg, ahol valóságosan jelen van az Úr.

Megéltük, hogy szó szerint, valóságosan „keressük” - azaz vágyjuk – az Úr látását, mert most a tabernákulumtól is el vagyunk zárva. Mégis, mi az, ami boldogságot ad ebben a nehéz időszakban?

A bizalom az Úrban! Bizalom az egyetlen örökkévalóban, a mindenkor megmaradóban, vagyis az Istenben. „ Aki Istent látja, az boldog” - mondta Szent Ágoston 1634 évvel ezelőtt. A 27. zsoltár szerzője még régebben hasonlót írt le: „Biztos vagyok benne: meglátom az Úr dicsőségét az élők honában. Ezért remélj az Úrban és légy erős, légy bátorsággal és bízzál az Úrban!” (Zsolt 27,13-14)

(folytatás következik)

 

 

AttachmentSize
Boldogságok, 2020-04-20.odt31.34 KB