Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Az új egyházi év kezdetére – 2021.11.29.

1./ Új seprű jól seper – ez a közmondás arra a jellemvonásra utal, melyet minden kezdőnél megfigyelhetünk: a lelkesedésre. Az új munkakörbe kerülő dolgozóra éppúgy jellemző a lelkesedés, mint az új tantárggyal ismerkedő tanulóra.

Az új egyházi év kezdetén a lelki élet két fároszát, világító elméjét idézem: Prohászka Ottokár püspököt és Lisieux-i Szent Terézt.

2./ „Amikor az ember kezd valamit, akkor egyrészt lelkesül, másrészt meg van győződve, hogy még semmit sem művelt. Mikor az út kezdetén állunk, látjuk magunk előtt az utat, de azt is tudjuk, hogy még egy lépést sem tettünk. Mikor nyelvet tanulunk, felütjük a grammatikát, látjuk az első lapot, akarunk tudni, lelkesülünk, de azt is tudjuk, hogy még semmit sem tudunk.

Nagyon szerencsés hangulat a kezdetnek hangulata, kivált a lelki életben. A lelki életben kell az embernek mindig kezdőnek lenni, mindig akarni és úgy akarni, mintha még semmire sem ment volna.

Fiacskáim – mondja Assisi Szent Ferenc – kezdjük szeretni az Istent; az az ember, akinek (stigmákkal) át van lyukasztva keze, lába és oldala Krisztus misztikus szegeitől és lándzsájától, azt meri mondani: fiacskáim, kezdjük szeretni az Istent! Azt akarja azáltal jelezni, hogy a lelki életben tényleg mindig kezdőnek kell lenni. De nem csak Szent Ferenc, van még egy nagyobb tekintély. Szent Pál azt mondja, hogy ő mindig kezdő: »elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van« (Fil 3,13). Mi a buzgó lélek vonása? Amik előttem vannak, azokra kiterjeszkedem, amik mögöttem vannak, elfelejtem, vagyis mindig kezdő vagyok. Ha kezdő vagyok, buzgó vagyok; mert aki kezd, az rendesen lelkes. Azért azt akarja a Jelenések könyvének szerzője, hogy a mi szeretetünk első szeretet legyen (vö. Jel 2,4), ne az a megtépett, ne az a savanyú, ne az a sokszoros csalódásoktól megtört szeretet, nem az kell neki, hanem az első szeretet. Az Úr Jézus szereti az első szeretetet, a lelkes szeretetet. Fiacskáim, kezdjük szeretni az Istent!

Mi mindnyájan mindig kezdünk; igaz, hogy sokszor visszacsúszunk, sokszor teszünk kerülőt, két lépést előre, egyet hátra, de azért ne hagyjunk fel a szent vággyal: akarunk kezdeni. Az advent nagyon alkalmas arra, hogy a mi kezdő lelkünk első szeretetét felélesszük. Újra összeszedettek leszünk, kezdeni akarunk, újra tisztábbak leszünk, mert azt hisszük, hogy az ember mindig boldog kezdő lehet, és akkor az Úr Jézus nem fogja nekünk szemrehányóan mondani: »aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára« (Lk 9,62). Aki beéri az eddig végzett munkával és gyönyörködik a feltúrt barázdán, nem méltó hozzám. Mit is használ a barázda, ha nem jön vetőmag bele? Ki méltó tehát az Úrhoz? Csak az, aki méltán vallhatja: amik mögöttem vannak, elfelejtem, és amik előttem vannak, azokra kiterjeszkedem.

A kezdő szeretet nem ismeri a nagy dolgokat. A kezdő szeretet a legkisebb és legegyszerűbb dolgokra törekszik: a kötelesség teljesítésének legegyszerűbb gyakorlataira. A kezdő szeretet a kis dolgokkal foglalkozik, azt ápolja, nyújtogatja. Amint a tölgyfa sok kis sejtből épül föl, úgy a lélek apró gyakorlataiból alakul a tökéletesség. Nőjünk, hogy nagyok legyünk!” (Prohászka ÖM, 17. 5-7)

 

3./ Prohászka Ottokár 1898-ban leírt gondolataival megegyezők az egy évvel korábban meghalt Lisieux-i Szent Teréz »kis útról« szóló gondolatai, melyeket Prohászka nem ismerhetett, hiszen Teréz önéletrajza csak később jelent meg. A szentek azonban congeniálisak, rokonlelkűek.

Kis Szent Teréz állhatatosan lelki kicsinységet, középszerűséget akar. Első hallásra ez meghökkent, mert megszoktuk, hogy a szentekre jellemző a lelkiekben való növekedés vágya, sőt – látszólag ellentétképpen – maga Teréz is többször hangoztatja, hogy szeretne nagy szent lenni. Igen, nagy szent akart lenni, de nem a korunk legnagyobb betegsége, az önmagát minden áron „kiélni” akaró individualizmus útján, hanem a gyermeki Istenre hagyatkozás valamint a mindig gyakorlati felebaráti szeretet és az állapotbeli kötelesség teljesítésének »kis útján«.” (vö. Eglis István: A kis út. Vigilia 1961. 26. éfv. 8. szám)

A kezdő szeretet kis útján járva nőhetünk naggyá – ez mindkettőjük közös gondolata.

Merjünk nagyok lenni!                                                                                               (Gábor atya)

 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2021-11-29.odt29.54 KB