Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Az Önkormányzatok feldíszítették a lámpaoszlopokat...

Kedves Testvérek!

Az Önkormányzatok feldíszítették a lámpaoszlopokat, felállították az adventi vásáros bódékat, készülnek a betlehemek. A várakozás állapotát éljük át mi is? Nem pénzbevételre gondolok, hanem kegyelmi bevételre!
Advent számunkra a kegyelmi bevétel ideje kell legyen. Mit teszünk érte? -
Az alábbi történet olvasmány ahhoz, hogy a jó ember jó kincseiből jót hoz elő.


Gábor atya

 

Vesperás elmélkedés a Mt 12,35 versről, 2010. december 10.


1./ „A jó ember jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő.” (Mt 12,35) Kedden beállított a farkasréti plébániára egy régi Baross Gábor telepi ismerős, V. Gábor.

Kezében az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Karitász Központjának november havi újságját tartotta. Azért hozta el nekem, mert abban saját története olvasható: „Kiút a hajléktalanságból” címmel. Az 57 éves Gábort egész Baross Gábor telep ismeri. Éveken át hajléktalan volt. Volt idő, amikor nagyon mélyre jutott. De még akkor is arról beszélt, hogy ő visszakerül majd az utcáról és rendezni fogja életét. Ezt akkor magam sem hittem. Végül mégis neki lett igaza. Ma már fizetős garzonlakásban él és dolgozik. A karitász-újságban leírja viszontagságainak egy részét. Ennél azért többet tudok róla, hiszen több, mint 10 éve ismerem. Szakmája szerint szobafestő-mázoló, de egy időben rendőr is volt. Amikor felesége és fia autóbaleset áldozata lett, kicsúszott alóla a talaj. Az utcára került. Érdekes módon mindig kereste a kapcsolatot az egyházzal, illetve vallásos emberekkel. Nem csak pénzt kért, hanem emberi kapcsolatra vágyott. Sokat jelentett neki a Tömő utcában működő Szeretet misszionáriusai nővérek segítsége, valamint egy Baross Gábor telepi egyházközségi képviselőtestületi tag családja, akik egy kis kerti munkáért jó szóval, finom étellel is ellátták. Néhány éve súlyos betegségbe esett, s ettől egyszeribe megváltozott. Szórólapozást vállalt, hajléktalanszállóra került, ahol kifestette az épületet. Megbecsülték törekvéséért, és előbb egy fizetős szállóra, majd garzonlakásba juttatták, ahol a rezsiköltséget neki kell fizetnie. Egy étteremben kapott konyhai munkát, krumplihámozást, mosogatást. Mutatta a kezét: szinte fekete a krumplitól. De fenntartja magát. A konyhán mindig kap elegendő ennivalót, neki csak a rezsiköltségről kell gondoskodnia.
Persze tudtam, nem csak ezért keresett fel. Elmondta, miért jött fel Farkasrétre.
Megismert egy 30 év körüli asszonyt, aki neki a lánya lehetne. Az elvált asszony az utcára került, mivel volt férje másfél hetet adott neki, hogy elköltözzön. Előbb Gödről járt be Budapestre dolgozni – ami miatt aludni is alig maradt ideje -, majd mosogatói állást kapott Gábor mellett és egy pesti albérlethez jutott. Ám a szobáját nem tudta magára zárni, a főbérlő férfi pedig ki akart vele kezdeni. Nem mert elaludni, mert félt a férfitől. Teljes kimerültségbe jutva, elpanaszolta mindezt Gábornak, aki befogadta a nőt saját garzonlakásába. De nyugtatókkal él, s most elfogyott a pénze a gyógyszerre. Gábor azért jött, hogy pén
zt kérjen gyógyszerre.

Erre a történetre áll az evangéliumi mondat: „a jó ember jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő.”

2./ Mennyire hasonlít a mi világunk az ókori pogány világhoz! A férj akkor is kilökte az asszonyt az utcára, aki aztán vagy prostituált vagy rabszolga lett. Ma hivatalosan nincs rabszolgaság, de éppúgy kihasználják a kiszolgáltatott helyzetben lévőket, mint az ókorban. Éhbérért vagy más jellegű „szolgáltatásokért” dolgoztatják őket, vagy adnak nekik albérletet – mint az előbbi példa mutatja. Megesik, hogy elvégeztetnek egy munkát, amely után aztán nem fizetik ki a kialkudott bért. „A rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő.” A világban vannak rossz emberek. Mit cselekszenek?

Loyolai Szent Ignác szerint ütik, verik, ölik egymást. Küzdenek a létért vadul, hevesen, egymásra vadászva, egymást fojtogatva. Kegyetlen harca ez az egoizmusnak, fegyverszünet nélkül. Ha ittott kímélik is egymást, nem egyéb ez politikánál és finomított kiadása az önszeretetnek.

Ki és mi vethet véget ennek az erőszaknak és csalásnak? Törvényhozók és bíróságok? Ők ugyan nem. Hanem az evangélium tanítását megélő jó emberek, akik jó kincseikből jót hoznak elő. Jó emberek, akik Jézushoz hasonlóan mondják: „szánom a sereget”. Apostoli lelkek, akiket meg tud rázni annyi lélek veszte! Ha egy könyvtár, múzeum leég vagy rombadől, a művelt embert iszonyat fogja el! Micsoda veszteség! De milyen kincsek a lelkek? Az emberek megborzadnak, ha valami szerencsétlenséget látnak. És mit éreznek akkor, amikor egy lélek vész el? Amikor láthatóan a bűn martaléka lesz annyi lélek, akkor mit éreznek, mit gondolnak? Sajnos gyakorta semmit sem gondolnak, illetve azt mondják: ez az ő magánügye. Csakhogy a bűn fertőz, és ami fertőző, az nem lehet magánügy. A pestist, a kolerát, a TBC-t sehol sem tartják magánügynek, hanem fontos közügynek. A fertőző bűnt mégis magánügynek tekintik sokan. A teremtő Isten nem tekintette magánügynek, sőt azért küldte el hozzánk fiát, Jézust, hogy elvegye a világ bűneit.

Adventban várjuk az ő kegyelmi eljövetelét a lelkekben, és kérjük az egyházi ének refrénjével: „Jöjj el, édes Üdvözítő!” Ámen.