Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Évközi 13. vasárnap „A” 2017. július 2.

1./ „Hazátokban missziós munkára van szükség!” - ezt mondta Szent II. János Pál pápa 1991-ben, első magyarországi látogatása alkalmával. A Szent Pápa buzdítása mit sem vesztett aktualitásából. Hajlamosak vagyunk ugyanis némi lehangoltsággal azt mondani, hogy hazánk missziós terület lett. Mennyivel előremutatóbb azt mondani: missziós munkára van szükség.

De ki fogja elvégezni a missziós, hitterjesztéses munkát? Nekünk, magunknak kell elvégezni! Két hete találkoztam egy indonéz papnövendékkel és rákérdeztem arra, amit a francia Marc Fromager könyvében olvastam: Indonéziában valóban robbanásszerűen nő a keresztények száma? A verbita szerzetes igennel válaszolt. Európában csökken, a távolkeleten növekszik a keresztények száma. Miért? Mert ők missziós keresztények, továbbadják a hitüket másoknak. A három év múlva megtartandó budapesti Eucharisztikus Kongresszus első felkészülési évére egy ötletfüzetet kaptunk, amely arra ad indítást, hogy minden egyházközség mozduljon meg a missziós munkában.

A mai evangéliumban (Mt 10,37-42) Jézus missziós beszédének végét hallottuk, melyben ezt mondta: „Aki befogad egy prófétát... prófétának járó jutalmat kap; aki pedig egy igaz embert fogad be, az igaz embernek járó jutalmat kap.” Kik voltak ezek a próféták, és kik az igaz emberek? Az apostoli egyházban voltak apostolok és evangélisták, akik kívülről jöttek, és voltak a közösségen belül élő ún. „próféták”, akik karizmával, kegyelmi adománnyal rendelkeztek, s az ószövetségi prófétákhoz hasonlóan buzdító szavakkal segítették a közösség hitét. És kik voltak az ősegyházban az „igaz emberek”? Valószínűleg az egyszerű hívőt jelentette, aki életpéldájával hatott másokra. Az apostoli egyházban tehát nem csak a kívülről jött apostolok és evangélisták végeztek missziós munkát, hanem a közösségen belül élők is.

Az ősegyházhoz hasonlóan ma is érvényes szemlélet az, hogy az evangelizációs munkában minden hívőre szükség van. A jézusi példánál maradva, aki a legcsekélyebb módon – akár csak egy pohár víz felajánlásával – részt vesz a hithirdetők és karizmával rendelkezők tevékenységében, jutalomban fog részesülni.

A fogyasztói társadalom fogyasztóvá nevel, ezért a hívő ember is hajlamos megfeledkezni arról, hogy neki is feladata van az egyházközségben. Nem azt kell kérdezni, hogy melyik templomban kapom a legjobb „szolgáltatást”, hanem azt kell megkérdeznie önmagától: mit tehetek a saját plébániámért? Ugyanakkor a plébániákon már működő kisközösségeknek vigyázniuk kell arra, hogy ezek a kisközösségek ne alakuljanak a plébánia egészétől elzárkózó exkluzív baráti körré; ne legyenek bezárkózó közösséggé, akik jól érzik magukat, és nincs szükségük másokra.

2./ Milyen missziós munkára nyílik lehetőség a nyári pihenés alatt? Néhány ötletet szeretnék adni.

  • XVI. Benedek pápa mondta: „A szentek hite megújítja a világot.” Ezek a szentek olykor gyerekek között is fellelhetők. Immár harmadik éve, a tanév végén meghívjuk az iskolai hittanosokat és szüleiket egy plébániai agapéra. Minden évben voltak olyan szülők, akikkel először találkoztunk terített asztal mellett – s ez a találkozó a gyerekeknek köszönhető. Ők is tudnak misszionálni. Sokszor sokkal eredményesebben, mint a hivatásos misszionáriusok.

  • A nyár alkalmat adhat arra, hogy megismerjem védőszentemet. Mit tudok az életéről? Ha csak keveset, nevét beütve az interneten többet is megtudhatok róla. A fiataloknak lehet ajánlani, hogy az interneten ismerjék meg Carlo Acutis, Bódi Magdi, Boldog Chiara Luce Badano, Brenner János életét, akik különösen kötődtek az Oltáriszentséghez.

  • A plébániai családi tábor nemzeti kegyhelyünkön, Máriapócson lesz július utolsó hetében. Egy kegyhely amolyan „lelki fürdőnek” számít, a kegyelem forrásának. Június hónapban Zalakaroson országos csúcsot döntöttek a fürdőzők: 27 órán át egyfolytában csúsztak le a gyógyfürdő csúszdáján. Szervezés dolga. Miért ne lehetne a plébániai táborban hasonló módon megszervezni egy több órás szentségimádást a 2020-as eucharisztikus kongresszusért? Ez nem csak szervezés dolga, de istenszereteté is. Ha egy országos csúcs érdekében tudnak áldozatot hozni, akkor istenszeretetből miért ne tudnának hívő emberek is áldozatot hozni?

Az Egyház jövője az evangelizálástól függ. Hitet továbbadni elsősorban az élet tanúságával lehet. Tanúságot tenni pedig emberi közösségekben lehet, személyes kapcsolaton keresztül. Érezzük feladatunknak a missziós munkát, hiszen gyermekeink, unokáink hitéről, jövőnkről van szó!

 

 

 

AttachmentSize
Homilia, 2017-07-02.doc19.5 KB