Lelki otthonunk az Egyház, 4. - 2019.02.04.

1./ Tadeusz Dajczer: Elmélkedések a hitről  c. könyvében írja, hogy „a szekularizáció általánossá válásának következtében hiányzik belőlünk az Egyházról alkotott természetfeletti látásmód.” (180)

     Elgondolkodtató megállapítás. Milyen képe van a mai elvilágiasodott – úgy is mondhatnánk: hitét vesztett – embernek az Egyházról? Egyesek karitatív szervezetnek gondolják, mert a médiában sokat hallanak a Magyar Katolikus Karitászról, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatról, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetről. Ám az Egyház nem egyenlő a segélyszervezetekkel. Mások szolgáltató szervezetnek gondolják, amolyan rendezvényszervezőnek, amelytől meg lehet rendelni egy esküvőt, egy temetést. Ismét mások az Egyházban iskolafenntartót vagy egészségügyi ellátóintézményt látnak. Aki ezeken felül az elsőáldozással és a bérmálással hozza összefüggésbe az Egyházat, mint szentségkiszolgáltatót, nos az már valamilyen fokon vallásgyakorlónak számít.

     A 10 éve elhunyt Dajczer atya, a varsói egyetem egykori teológiaprofesszora Henri Daniel-Rops francia katolikus író „Nocturnes” című könyvéből idéz. A Kr. u IV. századból származó, s ma a tuniszi Bardo múzeumban megtekinthető mozaikon egy bazilika előcsarnokát és oszlopsorát látni, alatta rövid felirattal: „Ecclesia Mater Anya Egyház”  (Anyaszentegyház).

Lelki otthonunk az Egyház, 3. - 2019.01.28.

1./ Kinek van igaza? Ezzel a kérdéssel sokszor találkozunk életünk során, de különösen napjaink plurális társadalmában, melyet a vallási, nyelvi, kulturális, etnikai, faji, gazdasági választóvonalak osztanak meg. A megosztottság korunk alapélménye. Ebben a megosztott társadalomban ki-ki a maga identitását, szabadságát próbálja védeni, s eközben talán észre sem veszi, hogy a saját véleményének erőteljes, olykor ellentmondást nem tűrő hangoztatása sérti a másik embert, aki ugyancsak a maga önazonosságát szeretné megvédeni. A közelmúltban egy nyugdíjas hívőnk - korábban matematikus – a következő összetett kérdéssel fordult hozzám: „Az egymással konfliktushelyzetbe kerülő emberek nem kis örömmel hangoztatják, hogy saját állításuk az igaz. Mindegyik a maga igazát hangoztatja. Így nem jutnak közös nevezőre. Krisztus mikor hivatkozott saját igazára? Kinek van hát igaza? Ha a vitatkozók egyike-másika – jobb esetben mindkettőjük – a Biblia szerint akar élni, mit kell tennie,” A karácsonyi készület sűrűjében nem volt időm a kérdéssel foglalkozni, ám a minap kaptam egy amerikai rövidfilmet, mely ugyancsak ezt a kérdést veti fel: kinek van igaza?

Lelkipásztori levél, 2019.01.20

Kedves Testvérek!

1./ A 2019. évi ökumenikus imahét (január 20-27.) Mózes ötödik könyvéből vett alapigéje – mottója – így szól: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj...” (MTörv 16,18)

Amikor egy héten keresztül közös imádságra gyűlünk össze katolikus, ortodox és protestáns hívekkel, azzal egészen biztosan Istennek tetsző dolgot cselekszünk. Jézus nevében jövünk össze, aki magát „igazságnak” mondta (Jn 14,6); tehát amikor Jézust keressük, akkor az igazságot keressük.

Az igazság az, hogy a kereszténység megosztott, nem egységes. A keleti egyházszakadás (1054), majd a nyugati egyházszakadás (1517) máig tartó sebet ejtett Jézus Krisztus egyházán. Azóta a katolikus, ortodox és protestáns egyházak más-más úton járnak. A közös út keresése nem könnyű, mert mindegyik felekezet szeretné megőrizni saját múltját, identitását, hitbeli tanítását.

Lelki otthonunk az Egyház, 2. - 2019.01.14.

1./ Órigenész (184-254) az ókor egyik legnagyobb szentírástudósa a véres keresztényüldözések korában élt. A katonacsászárok közül Decius volt az, aki szisztemtikus és tömeges üldözésekbe kezdett. Elrendelte, hogy trónralépésének évfordulóján minden alattvaló köteles áldozatot bemutatni a pogány istenek és a császár tiszteletére. Aki ezt megtagadta, kivégezték. Decius bevezette a kínzásokat is. Órigenész apja Leonidász is vértanú lett, s az akkor kamasz Órigenész végignézte apja halálát. Végül Valerianusz császár uralkodása idején őt is elfogták, s a kínzásokba belehalt. Órigenész a 230-as évek második felében Caesareában írta Buzdítás a vértanúságra c. művét.