Minden forrásom belőled fakad, 6. - 2020.01.27.

1./ „Magyarország, közöm van hozzád!”

2020. január 20-án – Boldog Özséb halálának 750. évfordulóján – a budapesti Szent István bazilikában szentmise keretében került sor a Boldog Özséb emlékév megnyitására. Özséb 1200 körül született Esztergomban, amely akkor még hazánk fővárosa volt. Pappá szentelték, majd fiatalon kanonoki kinevezést kapott. A tatárdúlás után felelősséget érezve népe iránt, összegyűjtötte a Pilis hegységben élő remetéket, monostort építtetett számukra és létrehozta az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet, a remete Szent Pálról elnevezett pálosokat. A pálos rendet hazánkban az elmúlt évszázadokban több alkalommal megszüntették: a török hódoltság alatt a megszállók, a felvilágosodás korában II. József „kalapos” király, majd a kommunista uralom is feloszlatta a rendet. Az 1989-es rendszerváltoztatás után újra indulhatott a magyar pálos élet. Beigazolódott Pázmány Péter bíboros mondása: „Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis. - Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni, és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.”

„Minden forrásom belőled fakad”, 5. - 2020.01.13.

1./ A két pápa c. filmet sok katolikus megnézte – és meg fogja még nézni. Akik már látták, megoszló véleményük volt róla: egyeseknek tetszett, másoknak nem. Ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen egy alkotás – legyen az képzőművészeti, zenei, irodalmi, vagy filmalkotás – természetesen megosztja a nézőket és hallgatókat. Általában így vagyunk sok mindennel, még az ételekkel is: egyikünk szereti, másikunk nem szereti ugyanazt az ételt. Ugyebár ezen nem szoktunk összeveszni; ezért az említett film különböző fogadtatásán sem kell vitatkozni.

„Minden forrásom belőled fakad”, 4. - 2019.12.30.

1./ Az újkori kereszténységet aggodalmak és remények közötti feszültség jellemzi.

Robert Sarah bíboros szerint: „Az Egyház haldoklik, mert pásztorai félnek a teljes igazság és világosság nyelvén szólni. Félünk a médiától, a közvéleménytől, saját testvéreinktől. A Jó Pásztor azonban életét adja juhaiért.” (Esteledik, a nap már lemenőben – 16)

Gerhard Ludwig Müller bíboros az októberben szentté avatott John Henry Newman bíboros életéről írt könyvében idézi a XIX. század nagy konvertitájának egyik imádságát:

„Ó, Istenem, napjaink gyötrelemmel terhesek. Krisztus ügye mintha haláltusáját vívná. De közben Krisztus léptei még soha nem szántották nagyobb erővel a földi időt, nem volt világosabb érkezése, érezhetőbb közelsége, értékesebb szolgálata, mint most. Ezért hadd imádkozzunk most hozzád, az Örökkévalóság pillanataiban, viharok közepette a földi időben: Ó, Istenünk, te fényt tudsz gyújtani a sötétségben, csak te tudsz egyedül.” (Aki fényt gyújtott a sötétségben – 19)

Lelkipásztori levél, 2019.12.15.

 

Kedves Testvérek!

 

1./ Az emberiség történelmében évezredek óta ünnepelték a Nap születését. A Sol invictus – legyőzhetetlen Nap ünnepét a pogány római birodalomban a téli napforduló időpontján, december 25-én tartották. Ettől a naptól foga az éjszakai órák rövidültek, a nappali órák hosszabbodtak – ezért a Nap születésnapjának tartották. Több szempontból is valóságos örömünnepnek számított: munkaszüneti nap volt, családtagok apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak, a gazdagok megvendégelték a szegényeket, a szolgák uraik asztalához ülhettek. 350-ben Szent I. Gyula pápa vezette be Jézus születésének ünnepét, s ezt nem véletlenül éppen december 25-re tette. A pápa „megszüntetve megőrizte” a népszerű decemberi ünnepet: megmaradtak a pogány korból eredő szokások, de keresztény tartalmat kaptak. Már nem a pogány napistent imádták, hanem Jézust, a „világ világosságát”, aki önmagáról ezt mondta: „én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12).