Lelki otthonunk az Egyház, 18. - 2019.05.20.

1./ Csókay András: Idegsebészet és hétköznapi misztika c. - ötödik kiadásban megjelent – könyvében olvashatunk professzor úr korábban megjelent cikkeiből. A Magyar Nemzetben 2015. október 30-án megjelent írása azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy miért mozdul olyan nehezen előre az EU a menekültkérdésben. A 2015-ös menekültválság kirobbanása után így ír erről a professzor úr.

Miért ilyen nehéz ez? Nem hallgatnak a politikai vezetők korunk Jeanna d'Ancjaira, Szienai Szent Katalinjaira – akik mindig bölcs tanácsokat adtak a királyoknak a legbonyolultabb politikai problémákra –, amik pedig vannak. Mit tanácsol a szentek valósága? Légy egyszerre irgalmas és igazságos. A menekültek olyanok, mint a kiszolgáltatott gyerekek, ahogy Böjte atya mondja. Ha adok nekik élelmet, szeretetet, tanítást, akkor 90 százalékuk hálás, és asszimilálódni akar, nem integrálódni. Ki akarná azt az eszmét, vallást továbbvinni, ami lerombolta az életét? Asszimilálódik a keresztény kultúrához. Rengetegen térnek meg az iszlám vallásból Jézus tanításához, csak ezt nem szereti hangoztatni a nyugati világ médiája, mert ők még messzebb állnak Jézustól, mint az iszlám.”

Lelki otthonunk az Egyház, 17. - 2019.05.13.

1./ Május a lorétói litánia hónapja. Noha ez a legismertebb litánia, mára igencsak megcsappant a májusi lorétói litánián résztvevő hívek száma. Ha az esti szentmise előtt tartjuk, akkor azért vannak kevesen, mert a többség csak a szentmisére jön; ha az esti szentmise után tartjuk, akkor meg azért vannak kevesen, mert a mise végén a többség siet haza. Az októberi rózsafűzér-imádsággal hasonló a helyzet. Pedig a Mária-tisztelet két legismertebb közösségi megnyilvánulásáról van szó. Nem az időponttal van baj, hanem az odaszánt idővel. Nem jut idő a Mária-tiszteletre. Régi igazság: amit fontosnak tartunk, arra mindig jut idő. Úgy látszik, a Mária-tisztelet nem fontos.

Lelki otthonunk az Egyház, 16. - 2019.05.06.

1./ Iskolai hittanóra keretében első osztályos gyerekek látogattak el a farkasréti templomba.

Többen közülük már ismerték a templomot, mások most voltak itt először. A színes ablakokon át beszűrődő napfény meghitt légkörében röviden szóltam a szentek közbenjárásáról – Mindenszentek templomáról lévén szó –, mindegyikük megkondíthatta a kis harangot, végül pedig egyik hívőnk ajándékaként karamell cukorkát is kaptak. Visszatérve iskolájukba, nagy örömmel számoltak be templomi élményeikről az etika-órára járó osztálytársaiknak. Napokkal később egyikük édesanyjával találkoztam, aki azt újságolta, hogy kisfia milyen örömmel számolt be otthon a templomlátogatásról.

     Nem úgy azonban az iskolában maradt osztálytársak. Az etika-órás osztálytársak – talán meglepő módon – gúnnyal reagáltak beszámolójukra, s még másnap is tartott a gúnyolódás. Vajon miért gúnyolódtak? - kérdezhetjük. Irigységből! Irigyelték tőlük lelki örömüket. Ennek a megállapításnak két gondolatát szeretném bővebben kifejteni. 

Lelki otthonunk az Egyház, 15. - 2019.04.29.

1./ Szent Adalbert püspök és vértanú, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye védőszentjének ünnepén az előesti vesperás olvasmányát a Jelenések könyvéből (3,10-12) olvassuk. Szent János evangélista – a könyv szerzője – ebben a szakaszban a kisázsiai Filadelfia keresztényeit dícséri, amiért kitartottak a hit tanításában. Buzdítja is őket, hogy ragaszkodjanak továbbra is ahhoz, amijük van – a hagyományhoz és a kegyelmi állapot megőrzéséhez –, hogy senki el ne vegye jutalmukat. A jutalom leírása jelképes: „a győztest oszloppá emelem Istenem templomában, és többé nem kerül ki onnan. Ráírom Istenem nevét...” (Jel 3,12) A név bevésése azt jelenti, hogy bekebelezik Krisztusba.